Csak nézem..
Csak nézem..
Virágok nyíltak..
Álltam..
Mit csak te hallasz..
Lantok dala.
Mikor a hold,hű társam az éjben 
néz,s nem mosolyog
nem sír velem a szélben
mert áruló ő is
a kedves
tudja,szemem mitől nedves
Csillagok,ha daloltok jó éjt
neki,és talán nekem
csókoljátok a kiömlő vért
mit álmomban sóhajt szívem
hallgatok
s keringenek édes-bús dallamok
Kürtök ha szólnak,fanfárok zengnek
életet eldobni
pillanat a testnek
tiszavirág,mely életre hal
szemeid fájdalma
halálba csal
De csak nézz,és nincs fájdalom
messziről csodállak
túl érintés bársonyon
meg nem tudod
mikor életre szeretlek
csak nézlek
szememmel szemednek
VERS 3
Én harcos vagyok
Én harcos vagyok 
Lélegzem
Élek.
Szívemnek zászlaját
Feszítem a szélnek.
Anyám éneke
Kedvesem sós csókja
Hív és elenged
Hallatlan hallható
Isteneknek szója
Menj!
Suttogja a hold
Lelkem rideg egén
És menetel a lélek
A magányos
A szegény.
Veszíthetek.
Az életem.
De nem a népem.
Mert bölcsőm itt ringott
Anyám dalolt szépen
Kedvesem nem ölelt
S ha síromon nő virág
Én megtettem mindent
Érted.
Érted szomorú világ
VERS 4
A Szemeid.
Csak a szemed látom
és érzem
hogy hűs könnycsepp
csókolja arcom a szélben
Mikor suttogok
és árváim,a csillagok
pora
és remegő útja
sebzett lelkek dalát
fuvoláján fújja
Aludj,és álmodj
szomorú fiú
vágyak és szenvedély
ki bálványok-bálványa
gyermekien hiú
Adj mámort,éjszaka!
hűs szellő,remegő fény
hogy felejtsem el őt
ki istenek arcát
vakító lény
Mert dalom szomorú
mint életem és lelkem
vágyaim kútjába
életemet rejtem
VERS5
Semmi
Olyan kékek a felhők
míg zokogva-nevetve énekelnek
olyan hidegek a fázó szelek
mikor szomorú fák lélegeznek
olyan szépek a fények
mik eltűnnek,majd rámragyognak
olyan szépek a szemeid
mik vágyaimban velem álmodoznak
Olyan hűvösek a reggelek
magányosan,búsan fázók
olyan könnyesek az éjszakák
télben tavaszra vágyók
olyan üres ez a papír
mit tele kéne írnom
olyan biztos,mint az elmúlás
hogy csak füzek ölelik majd sírom
Olyan hideg a nemlétező táj
a föld,a nap,az éj,az ölelés
olyan jó lesz,ha csókol a halál
a vággyal teli remegés
majd nézlek
és mellettem áll apám és anyám
olyan jó lesz mikor megnyugszom
neved áldást osztó dallamán
VERS6
Neked 
Valamit mondanom kellene
hogy pajzsom bús éneke
szemeid végtelen tengere
hallja
mit éjszaka álmodom
nem kell
hát nem mondom
mit éjszaka magányban álmodom
magányos szívemnek szelleme
szólít
míg holdudvarban táncot jár
ki végtelennek végére jár
éjére vár…
A lélek,ki rabod a gyönyörben
téved
mert hisz még az örömben
reménynek koronás koldusa
tartom kezem
és dacos büszke fejem
Csókodért,melyért lándzsát törnék
életedért életemmel vívnék
babérlevél,s múlandó glória
kincseim
mik nem voltak,s nem lesznek
temetetlen holtak tán szeretnek
és nem felednek…
Hallgasd e könnytől bús dallamot
máglyák tüzére írt szólamot
pattog a láng és égnek küldi
angyal
pogánytól szült énekem
Nem kíván senki örömöt énnekem
mert nincs ma,nincs tegnap
halott a jövő
álmaim méhében ring a bölcső
melyből
rám mosolyogsz,te születendő
gyermek
kinek nem lesz annya
szerelmem hagyd vérbe fagyva…
Mert így lesz jó,írták a jósok
nem futnak egybe szomorú sorsok
de hunyd be szemeid és érezd
hogyan
vergődik valahol egy szomorú szív
és hallgasd
a hold dala merre hív
kövesd
s ha találsz majd egy sírt
hol ember sem lélek nem jár
érted
érted halt meg,kis madár
Ne sirasd,mert mosolygott
szenvedett….szeretett…alkotott..
Őrizd….
VERS7
Szülőföld
Aludj kedves
ne várj holnap rám
búcsúcsókot senki nem szór rám
elmegyek,mert hívnak őseim
égi útat rovó hőseim
Anyám dalát még most is jól tudom
apám kezéről most is álmodom
senkim sincs
csak szívem és kezem
távoli múltban ringó kedvesem
Hazám sebe,fájó lelkem gyilkosa
miért volt a sors hozzánk oly mostoha
földanya és álmaim szüze
folyópartnak szomorú füze
Vigyázzátok csatában holt testemet
mert nem lesz
ki sirassa szívemet
Piros pipacs
fehér kavics
zöld mező
dalold rigó,miért is szenvedt ő
VERS8Ködbe veszvenyirkos ujjai
lombjukat kutatják
míg a szürkület
nedves mancsai
függönyt vonnak elém
mélán kavarog
a semminek örvendve
senkit nem zavarokcsak számolom
a jövőbe múló időt
örvényt vető kavics
fodroz bút bennem
ami van
ma nincs
tánca a fénynek
ködbe veszve…
áldásra váró magzat
érinteni ha fél
vérre csókoló ajkat
inkább meghal
és átölelve hív
gondolatok
csermellyé érnek
idő-folyó parttalan sodra
viszi messze
lelkem Kharón ladikja
jelenbe eresztett gyökér
néma szavam
jövőbe hulló levél
pereg
mint rémületbe kacagó
ölbe vágyó gyerek
talán éppen tegnap
csírába szökkent
jövőbe holt magvak
lelkei
súgnak nekem éneket
őrzik
lelkemben az ifjút
szívemben a véneket
*************************************************************************************
Éji csónakos.
Fekete bársony harang borul az alvó föld fölé.Szél sem rebben,hogy halk dalával kísérje útjukon kutató bársonytalpakat,tolpihe-könnyen lebbenő éhes szárnyakat.Álmok suhannak a végtelen végére várva,elfojtott vágyak,elvesztett lelkek keresik megváltó csókjukat éji órán.
Fehér fodrok csiklandozzák kövér hasukat az éji csónakos nyomában,ahogy lélekvesztőjén elindul távoli kikötőjéből,hogy tegye,mit a kezdettől a végig rá rótt a sors.Édes munka ez számára,ahogy halkan dúdolja altató dalát a lent pihenő lelkeknek.Lassan húzza evezőjét,nem siet.Nincs annyi csepp a végtelen éjjel óceánjában,ahányszor már megtette útját,csillagtól-csillagig.Kezében rúd,végén arannyal pislogó gyertya ég.Apró lámpások jelzik útját,halandók csillagai,vágyak választott titkai.
Szekér zötyög utána,fölébe hattyú repül,lábait nagy medve öleli.Lant kiséri énekét,míg fáradhatatlanul gyújt apró tüzeket,életre keltve égi képeket.Felhőfodrok,mint delfinek játszanak körülötte,kísérik fájón boldog örök útján.
Tárd ki ablakod,és ülj a csend székébe.
***********************************************************************************
A Hajnal Lovasa.
Apró koppanások járják monoton táncukat fülemben,reumás ágak szélreccsentett csontjai -mint vénemberek munkától,évek prése alatt elgyötört váza-dobják hozzá szabálytalan ritmusuk.Az eső kopogtat.Mintha izzó parázsról kanyargó illatos füsttől révülő sámán dobolna az éjben,gondolom.És ahogy figyelem a lassan változó semmit,apró paták zaját vélem közelíteni,onnan,hol a szunnyadó földanya összeér a lassan bíbor köntöst öltő éggel.
A hajnal lovasa közelít.
Lassan kihunynak patkók alól pattanó csillagszikrák,és nyomában szénaillatú,nagybajszú öreg emberek róják idők kezdetétől a sosem elérhető vég felé tartó útjukat.Kérges kezükből mag hullik az éledő földbe,megbújva anyácska méhében,várva a holnapot,a lovast,hogy hű táltosa szeméből csorgó könnyesővel életre locsolja.
Rövid az élet,egy porszem-apró embernek,de ha vetünk,csak egyszer ebben a sóhajban,mit létnek teremtünk,tiszta szívvel ragadhatjuk meg kezét a hajnal arc nélküli lovasának,mikor faragott nyergébe felsegít.
Állok az esőben,tétován intve a távolodó hírnöknek,és a mögötte ballagó véneknek.Becsukom szemem,beszívom illatuk.Apám illatát érzem köztük.Vess tovább,jó öreg.Egy távoli hajnalon elmegyek hozzád,hol anyámmal daloltok.Megyek,ha kezet nyújt Ő.A hajnal lovasa.
*******************************************************************************
Tavaszi éjen merengek.
Sajtból van a hold,apró,kék tengerekkel foltozva néz le rám,bölcs,kissé magányos-szomorú mosolya megtörik az ablak hideg tükrén.Zöldjüket titokzatos fekete köpeny mögé rejtő tuják markolják a téli álomból ébredő földet,az örök lét ragaszkodó varázsában bízva.
Csend sóhajt mindenütt,alvó emberek álmait ringatva puha asszonyi karjain.Bagoly suhanó szárnyai kavarnak örvényt az éjben osonó idő folyójába,tovalibben,belesímulva a bársony titokba,magamra hagyva gondolataimmal.Talán verset kellene írnom,sorokat mártva arany-méz tintába,felírva a sötét égre nyugodt lelkem dalát.Talán.Rejt oszlopok hűsén nyugvő erőt,humusz mélyén pattanó magban kelő életjövőt,kedves keblén megbúvó boldogság remegését.Érzed te is?Ültesd ki lelked szíved nyitott ablakán,sodorjon a tavaszi éj túl tér és idő börtönén,mert a végtelen végén vár valaki.Valaki,aki nincs most veled,de csillagok hideg tüze kovácsolta egybe sorsotok,múlt ködébe vesző idők kezdetén,míg pillanat évmilliók szunnyadó méhéből megszületett első csókotok tétova szirma. 
Tavaszi éjen merengek.Várom a hajnal első meleg fényét,hogy vörös vér palettájáról pettyezzen fáradt szememre,friss szél gyengéd bátorítása indítson utamra új nap tengerén,ölelő karok boldog kikötőjébe vezetve testem hajójában utazó szívemet.
Szép az életem,mert szépnek akarom megélni.Veled,tavasz gyöngyvirágszárnyú Angyalkája.